|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Jó meccse volt, végre talán összeállnak Landy-vel, ma szépen termeltek. Necces volt ez is, a 2. harmadban simán lőhettek volna 4-et, aztán a harmadikban felülkerekedtünk szerencsére, az OT-t pedig így kell játszani!
Kicsit örömteli, hogy a kezdeti kegyetlen pörgés után kicsit lelassult Nyugat. L10-et nézve 5-2-3-mal állunk, ami nem túl veretes, de csak a Ducks (9-1-0), a Blues (8-1-1) és a Hawks (5-1-4) áll jobban, ráadásul egyik sem közvetlen vetélytársunk, nem velük kell versenyezni a PO-ért. A Dallas szerencsére szép losing streakbe kezdett és a Wild ugyan megnyert most zsinórban hármat, de szerencsétlen Harding nincs valami jól (nagyon sajnálom szegényt, akármennyire undorító csapatban játszik), szóval jelenleg egészen biztató a helyzet, persze majd nem ártana nyugati csapatokat is megverni ahhoz, hogy tényleg reménykedhessünk...
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43051) |
|
|
|
|
|
|
|
Stastnynak kijár egy kiadós nagy pofon azért, hogy csak contact yearben hajlandó teljesíteni. Ez a Stastny simán megér ~5,5M dollárt/év, Bezzeg az elmúlt négy év... No mindegy, így taán jól lehet majd cserélni, csak nehogy megsérüljön.
|
| |
|
|
|
|
A Coyotesnak is, szerencsére nem valami jók idén. Tegnap kb. Giguere-en és a Sarich-Benoit pároson ment el a meccs, nem először. Benoit mellé kell egy megbízhatóbb védő, mert Sarich a szezon eleji meglepően jó formája után visszaesett oda, ahol az ezt megelőző években volt. Vagy ahol O'Brien van :P
Roy azért elég ideg volt a presseren, főleg amikor Jiggyről kezdett beszélni, rég láttam ilyennek. Érdemes megnézni, szerintem volt egy elbeszélgetésük másnap. Abban igaza van, hogy ezt a meccset 2-1-gyel le kellett volna hozni, balfaszkodás nélkül, nyugiban.
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#43049) |
|
|
|
|
|
|
|
Phoenix 6-0-val küldte őket haza a francba, van hova fejlődni még.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43037) |
|
|
|
|
|
|
|
A nagyobb jég viszont fekszik neki. Én nem féltem. Valószínűleg úgy is bottom6-ba lesz.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#43041) |
|
|
|
|
|
|
|
Sharks ellen McLoad verekedett, Bordie is akart, csak Desjardins beszart és elkorizott.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#43045) |
|
|
|
|
|
|
|
Holos is olimpikon lesz
|
| |
|
|
|
|
Tegnapi meccset nézve a balhés résznél pont azon gondolkodtam, hogy mi a lófasz van velünk, miért verekszik gyakorlatilag se McLeod se Bordy már hetek óta. Nem igazán értem, mert McLeod még oké, ő nem annyira impotens a jégen, verekedés nélkül is hasznos, de Bordy? Nála pont a járőrözés lenne a lényeg, anélkül totál hasztalan szerintem..Szívesebben látnám ilyenkor a helyén mondjuk Olvert.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#43043) |
|
|
|
|
|
|
|
ROR-nál én úgy láttam, hogy az arcával lett valami. Szerencsére se az ő sérülése se MacK-é nem komoly, max 1 meccset hagynak ki.
Nem értem. Kb a szezon leghülyébb meccse volt ez eddig. Ilyen hülye gólokat kapni komolyan mondom, ráadásul az a too many man-t is hogy tudtuk összehozni. Mind a 6 játékosunk fényévekre volt a padtól.
Guenint aláírtuk két évre. 750k és 850k. Végül is vállalható, ha nem fér már be, ennyiért át lehet cserélni máshova is.
Tangs ma is korizik, ez mindenképpen jó jel, talán megússzuk a season ending-et.
És végleges is lett az olimpiai különítményünk: Duchene, Landeskog, Varlamov, Stastny. Akik lemaradtak: EJ, Hejda.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#43042) |
|
|
|
|
|
|
|
Roy egyértelműen Jiggyre "kente" a vereséget, nem elégedett az utóbbi időben mutatott formájával (ezzel nincs egyedül).
Ez komoly hogy ROR gólöröm közben húzta meg a vállát úgy, hogy fel is kellett hívni a helyére van der Gulikot?
|
| |
|
|
|
|
Ja, Dreger Úr szavára lehet adni. Vegyes érzéseim vannak, mert nem center lesz, és lehet, hogy szenvedni fog, ráadásul meg is sérülhet, de az biztos, hogy teljesen megérdemelte.
|
| |
|
|
Válasz Johnesz hozzászólására (#43040) |
|
|
|
|
|
|
|
Düsén már tuti.
|
| |
|
|
|
|
erre a meccsre nincs mit mondani. ezt a Calgaryt gólokkal kellett volna vernünk, már a játék képe alapján is. Az, hogy kapunk néhány malac gólt az hagyján, de hogy összehozunk egy ilyen kiállítást az utolsó percekben... felfoghatatlan.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43037) |
|
|
|
|
|
|
|
Hogy a pélóba kapunk 4 gólt hazai pályán egy olyan csapattól, amelyiknek nem számít a meccs, amelyik az előző 4 meccsén összesen 1 gólra volt képes?! :(
|
| |
|
|
|
|
Simán befért volna elnézve azt a védelmet.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#43034) |
|
|
|
|
|
|
|
Remek hír. Márcsak Duchene-t kéne kihagyni. :)
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#43034) |
|
|
|
|
|
|
|
Az a buzi Hadamczík csak nem vitte el Hejdát, de lehet nem is baj, inkább pihenjen 2 hetet.
|
| |
|
|
|
|
Wilson sent to LEM for conditioning.
Tyson Barrie will be in tonight, replacing Nate Guenin who suffered an ankle injury blocking a shot in Saturday's game against the San Jose Sharks.
|
| |
|
|
|
|
Nem tudni, hogy Wilsont mikor teszi be Roy megint. Most jó a csapat, lehet hogy mostanában nem fog változtatni, az is lehet, hogy Sarich fog kimaradni. Ami biztos az a Hejda, EJ, Benoit trio, alap esetben még Wilson is top4 lenne, és a harmadik párért menne Sarich, Guenin, Barrie és Holden. Ma játszunk, úgyhogy biztos lesz friss hír a sorokról a morning skate után.
Btw morning skate. Tangs ma próbálgatja magát, jelenleg is jégen van.
|
| |
|
|
Válasz gercse hozzászólására (#43030) |
|
|
|
|
|
|
|
Mondjuk szerinte Nash is ott lesz. Fogalmam sincs mi alapján..
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#43029) |
|
|
|
|
|
|
|
Tudtok valamit Gueninről?
Hol ő játszik hol Wilson? Van valami hír, ki a priorizált játékos?
Köszi előre is.
|
| |
|
|
|
|
McKenzie szerint Duchene ott lesz a kanadai keretben LW poszton. JSG kezd a Flames ellen. Tanguayrol meg 1-2 nap mulva derul ki hogy tud-e jatszani vagy muteni kell es akkor annyi a szezonjanak. En sok jora nem szamitok.
|
| |
|
|
|
|
Bigras a finnek ellen és az azt megelőző meccsen kb. 2 shift erejéig került a jégre.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#43027) |
|
|
|
|
|
|
|
Bigras 0 ponttal és +2-vel zárta a WJC-t, amikor láttam nem lógott ki se fel se le. Ekblad és Morrissey kivételével mindenki idősebb volt nála, és egy kivételével (és persze Ekblad) mind előrébb volt draftolva, viszont egyik védő sem brillírozott összességében. Nem vallott szégyent, az is jó hogy bekerült egyáltalán.
Butcher viszont meglepetésre bekerült, és a 2. legeredményesebb védő lett a csapatban 2+3-mal, +/--a 0. Szerintem okés volt, hátul azért néha rosszul helyezkedett, de előrefelé lendületes volt és PP-ben kifejezetten jó. Megerősítette hogy steal volt.
|
| |
|
|
|
|
Utcahosszal vezetitek a PP time - PK time tabellát. Más szóval, ti voltatok a legtöbbet PP-ben (273 percet, 2. az Oilers 267-tel), de ami a leggázabb, hogy a legkevesebbet PK-ban (180 percet, 2. a Florida 203 (!!) perccel). Ráadásul a PP-tek egészen hatékony, szóval az a szám lehetne magasabb is, ha bénáznátok.
A számok ugyan nem mindig tükrözik a valóságot, de amit tegnap kaptatok, az már-már vérlázító volt, még akkor se vette volna be a gyomrom, ha a Tankban van a meccs.
|
| |
|
|
Válasz Balint hozzászólására (#43025) |
|
|
|
|
|
|
|
Na és, mindenki tudja, hogy mindig megvesszük/leszopjuk a bírókat plusz állandóan mákunk van
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43024) |
|
|
|
|
|
|
|
NE legyél hülye, kiállítani azért kell valakit, mert szabálytalan, nem azért, hogy kiegyenlítettek leygenek az emberhátrányos percek. Márpedig tőlünk két kiállítás volt a semmiért, nálatok meg még a too many mant sem fújták be! Ráadásul Desjardinsnek kijárt volna egy misconduct.
|
| |
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#43022) |
|
|
|
|
|
|
|
Csak félig jött össze, Suter vágott egy mesterhármast.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43015) |
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Tényleg durva játékvezetés volt, nálunk 3 nálatok 4 előny.
Pavelski meg a szar jég miatt esett el.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43011) |
|
|
|
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#43012) |
|
|
|
|
|
|
|
Burkolt oltás Sacconak EJ-től a meccs után: "the old Avalanche would have probably found a way to lose...”
Féltávnál stabil playoff helyen, nyugathoz képest viszonylag sok ponttal megelőzve a közvetlen vetélytársainkat a conf 5., div. 3. helyen állunk. Plusz amit még mindig nem akarok elhinni, hogy minden idők legtöbb győzelmét szerezte ez a csapat fél szezon alatt. Legyünk elégedettek :)
|
| |
|
|
|
|
degec
mezőnybe a legjobb védőnk volt,sajnálom,hogy nem mészároltuk le őket,ha nincsenek a fantom kiállítások akkor kitömjük őket
viszont most jön 3 nyerhető meccs(Flames,Sens,Isles) 2t nyerni kellene belőlük legalább
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43018) |
|
|
|
|
|
|
|
A parádés góljáról nem is beszélve... :)
|
| |
|
|
Válasz Silent Bob hozzászólására (#43017) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyébként említsük meg EJ parádés játékát is egyre jobb ,most egyértelműen 1st pair védő.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43015) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez után a hsz után ki kell mosnom a billentyűzetet, de ma este hajrá Wings és Caps! :)
|
| |
|
|
|
|
Húúú, de leszarom, mit gondolsz.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#43010) |
|
|
|
|
|
|
|
A playoffban majd az első körben repültök!
|
| |
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#43010) |
|
|
|
|